Az előregyártott elemeken alapuló építkezés alatt az építőipar azon ágát értjük, amely során egy épület elemeinek jelentős részét üzemi körülmények között, előre gyártják le, például vasbetonból, és a helyszínen összeszerelik. Moduláris építkezés esetén is előre gyártásról beszélünk, modulok, azaz épület részek, vizesblokkok, készülnek ellenőrzött, ipari körülmények között, és kerülnek a helyszínen összeillesztésre.

Mindkét esetben igaz, hogy a számítógépes modell alapján megtervezett és üzemben előregyártott elemeket illetve modulokat a helyszínre szállítást követően bedaruzzák az előre pontosan meghatározott helyükre, és készre szerelik az épületet. Bár erről a panel lakóházak jutnak először eszünkbe, az alábbiakban megmutatjuk, hogy az új megoldásoknak, modern gyártástechnológiának és ellenőrzött körülményeknek köszönhetően mára az összes hátrány kiküszöbölhető, viszont más korszerű megoldásokkal szemben is számos előnye van az előre gyártott elemekből folytatott építésnek.

Előregyártott vasbeton falelem daruzása

Az előregyártott vasbeton elemes építés múltja, jelene és jövője

Az 1900-as évek második felében Magyarország két házgyári technológiát vásárolt meg, egyik a Szovjetunióból, a másik pedig Dániából (Larsen-Nielsen sablonok). Az első szovjet típusú ház 1966-ban épült az óbudai Flórián téren, míg Zuglóban 1968-tól épültek a dán technológiájú házak, majd a következő évtizedben országszerte számos további épült mindkét megoldással.

Bár a panelház kifejezéshez inkább negatív képeket társítunk, az előregyártásról a ‘90-es években újra felmerült, hogy előnyös megoldás lehet. Hiszen amennyiben az építőelemek előregyártása modern, ellenőrzött üzemi körülmények között történik, megfelelő gyártási technológiákkal, úgy magasabb minőség érhető el és növelhető a helyszíni kivitelezés hatékonysága is. Lényegesen csökkenthető a projektek átfutási ideje és helyszíni élőmunka igénye is.

A múlt árnya miatt azonban az előregyártott beton elemekre épülő technológia sok esetben még mindig alábecsült vagy félreértelmezett. Pedig nem csupán egyszerűbb épületek vagy átmeneti megoldásnak szánt szerkezetek építésére alkalmas, hanem akár egyedi, komplex lakó-, ipari-, mezőgazdasági-, illetve középületek gyors, precíz, költséghatékony és tartós megvalósítására is kiválóan alkalmazható. Hiszen az előregyártott elemek használata nem jelent konfekciót, mindig az adott épület számára, egyedileg tervezett elemek készülnek a gyártósoron.

Az ellenőrzött körülmények közt előregyártott betonelemeken alapuló építkezés előnyei az alábbi három nagy csoportba sorolhatók:

Gazdaságosság
Precizitás
Megbízhatóság

Az előregyártott vasbeton elemes és a moduláris építészet gazdasági előnyei

Kiszámítható és pontos költségek

Általánosan elmondható, építőanyagtól függetlenül, hogy az előregyártott elemek illetve modulok használatával mind a kivitelezés mind az anyag költsége pontosabban számítható, és az előzetes költségtervet könnyebb tartani. Emellett az előregyártásnak köszönhetően a helyszíni élőmunka igény csökken, így az egész folyamat kisebb anyagi kockázatot vonz maga után.

Üzemi minőség

Vasbeton használata esetén a beton előállításától a szilárdulásáig, az elemek gyártása során minden folyamat az üzemen belül zajlik, melyek jelentős része automatizált, illetve képzett szakemberek végzik. A gyártócsarnok kontrollálható körülményeinek köszönhetően nem csupán az időjárási viszontagságoktól védett a beton a szilárdulás alatt, de olyan gyártási technológiák is segítik a legmagasabb minőség elérését, melyeket a helyszíni kivitelezés során nem lehetséges alkalmazni. Mint például az érlelés.

Finnországi társasházak előregyártott betonelemekből

A Finnországban található Metsätapiola Residences társasházkomplexum szintén előregyártott betonelemekből készült

Magas fokú precizitás megjelenése az előregyártásban

Magas szintű minőségbiztosítás a visszakövethetőségnek köszönhetően

Minden előregyártott elem illetve modul egyedi azonosítót kap, mely segítségével visszakövethető a teljes gyártási és beépítési folyamat során. Egy esetleges minőségellenőrzési, gyártási vagy beépítési hiba esetén bármikor megállapítható, hogy melyik elemmel van probléma.

Precíz, jól tervezhető kivitelezés

A helyszínre szállítást követően a 3D modellek és azokból készített összeszerelési tervek segítségével a kivitelezés folyamat jól tervezhető, koordinálható és követhető. Ezáltal nő a folyamatok hatékonysága.

Az üzemi körülmények között előregyártott elemek nagy méterpontosságának köszönhetően az illesztések jobbak lesznek, így az épület szerkezetének a minősége is jelentősen nő.

Lehetőség van a nyílászárók és gépészeti alapszerelések elemekbe helyezésére már a gyárban, így tovább csökkenthető a helyszíni élőmunka mértéke.

Egyszerűbb és tisztább kivitelezési munka

Az előregyártott elemek egyszerű és gyors összeszerelhetősége, miatt kevesebb élőmunka alkalmazását igényli az építkezés, a nedves munka kiváltásával hamarabb használatba vehető a szerkezet. A technológiának köszönhetően ráadásul biztonságosabb, fizikailag is kevésbé megterhelő a kivitelezés, amely egyértelműen javítja a munkakörülményeket, az tisztább építési területet eredményezhet és a környezeti terhelést is csökkenti.

Esztétikum és műszaki minőség

A modern felületkezelési eljárásokkal akár polírozott, csiszolt, mosott vagy 3D textúrázott felületek is készíthetőek már az üzemben, így az előregyártott betonelemek a gyárból kikerülve nem igényelnek további felületképzési munkálatokat.

A legyártott panelek nem igényelnek utómunkát

Előre gyártott, polírozott, textúrázott, festett vasbeton építőelem

Az INETON-nál fejlett, BIM-alapú rendszerrel dolgozunk, így a folyamatok nem csak lekövethetők, de optimalizálhatóak, fejleszthetőek. Ennek eredményeként a piac fejlődését követik a betonelemek is, így mindig megfelelnek a legújabb szabványoknak és elvárásoknak.

Az előre gyártott elemes építészet megbízhatósága

Automatizált gyártás

A gyártási folyamatok automatizálásának köszönhetően az épülethez szükséges elemek ellenőrzött üzemi körülmények között, kimagasló minőségben készülnek. A betonkeverék beállítása, zsaluzása és armatúrája illetve maga a betonozás is szoftveres vezérléssel, robotok által történik. A beton érlelése szintén kontrollált hőmérséklet és páratartalom mellett, ún. érlelőkamrában zajlik, így biztosítva az állandó, megbízható minőséget.

Gördülékeny, digitalizált tervezési folyamatok

A tervezés BIM modellekkel, 3D alapú CAD rendszerben történik, így az adatok áramlása valós időben folyik. A nagy részletességgel készült tervek alapján az adott épület igényeihez megfelelő elemek hozhatók létre, így szinte bármilyen komplexitású és alakú épület készíthető e technológiával. Az előregyártott betonelemek kiemelkedő teherbíró képessége lehetővé teszi a nagyobb tervezési szabadságot. Mivel az egyes elemek teljesen személyre szabhatók, és a gerendák nagy fesztávot ívelhetnek át, előregyártott vasbeton elemekkel látványos belső szabad terek alakíthatók.

A gyártás egyedi tervek alapján indul meg

Kivitelezési idő és kockázatok csökkenése

A helyszínen történő építkezést gyakorta hátráltatják időjárási, környezeti fennakadások, várakozás a nedves munkafolyamatok száradási ideje alatt, illetve kivitelezési hibák. Az előre gyártással a kivitelezési munka helyszíni része nagyban lerövidül, így jobban tervezhetővé válik az aktuálisan szükséges építőanyagok szállításának időpontja. Ezen kívül az ellenőrzött üzemi körülmények között történő munkafolyamatok egyáltalán nem, a szerelési folyamatok pedig jóval kevésbé időjárás érzékenyek, mint a hagyományos kivitelezési technikák.

Az előregyártott építőelemek szerelésével csökken a helyszíni kivitelezési idő. Ennek eredményeként a környezetnek okozott lehetséges kellemetlenségek is mérséklődnek. Általánosan azt mondhatjuk, hogy a monolit építési technológiával összehasonlításban az előregyártás helyszíni kivitelezéssel akár 50%-kal is csökkenthető a szerkezetépítés időtartama, ami a teljes építkezésre vetítve 20-30% idő nyereséget jelent.

Az INETON-nál jellemzően az alábbi előregyártott beton építőelemek találhatóak meg:

  • Födém elemek
    • Kéregfödémek
    • Nagy fesztávú födémek
  • Falelemek
    • Tömörfal
    • Kéregfalak
    • Hőszigetelt kéregfalak
    • Szendvicsfal
  • Rúd szerkezetek
    • Lágyvasas és feszített gerendák
    • Oszlopok
  • Késztermékek
    • Lépcsők és lépcső pihenők
    • Erkély lemezek
    • Kehelynyakak

Teljes építési és tervezési szabadság a tervezésben

Előregyártott betonelemekből készülő épület a kivitelezési folyamat közben

Összegezve, ma az előregyártás már nem a régi típusú panelházakat jelenti. Már csak azért sem, mert az építőelemek csupán 15 – 20%-a sablon termék, a túlnyomó többség teljesen egyedi betonelem, melyet minden projekthez egyedi tervezés nyomán gyártunk. Felkészültünk a legmodernebb gyártási eljárásokkal, így nem csak standard elemekben gondolkodhatunk, hanem egyedi terveit is megvalósítjuk.

Mi az INETON-nál a betonelemek gyártásától a gyártmánytervezésen át a generálkivitelezésig nyújtunk teljeskörű szolgáltatást. További információért forduljon hozzánk bizalommal.