Rólunk
Miért az INETON?
Az INETON Kft. (korábbi nevén REPÉT Kft.) 25 éve alakult környezetvédelmi tervező és szakértői munkák végzésére. Negyed század alatt az ország egész területén jelentős vízépítési, szennyvízkezelési, kármentesítési és hulladéklerakókkal kapcsolatos projektet valósítottunk meg.
Az ezredforduló után tevékenységünket komplex építőipari kivitelezéssel bővítettük. Számos nagyszabású építési-, korszerűsítési és bővítési projekt
Ezen értékek mellett az INETON Kft. számára kiemelkedően fontos az innováció, ezért folyamatosan bővítjük és megújítjuk tevékenységünket. Célunk, hogy a ma elérhető legkorszerűbb gyártási és építési technológiát alkalmazva szakterületünkön az ország legkorszerűbb és leghatékonyabb építőipari vállalkozásaként álljunk megbízóink rendelkezésére.

„
A Pillangó hatás
A természettudomány pillangó hatásként ismeri azt az elméletet, mely szerint a kezdeti feltételek apró változásai nagy mértékben befolyásolhatják bonyolult rendszerek működését.
Meggyőződésem, hogy az INETON technológiai fejlesztései az építőiparban hasonló változásokat determinálnak.
Gönczöl Péter
ügyvezető

„
„Mert így szokás” az egyik leggyakrabban használt mondat az építőiparban, ami a minőségi munka és a fejlődés legnagyobb gátja. Merjünk gondolkodni és változtatni!
Parázsó Krisztián
gazdasági igazgató

„
Határidő, határidő, határidő.
Czakó István
termelési igazgató

„
A BIM alapú működésnek köszönhetően 3D modelleken keresztül kontrolláljuk a statikai tervek fejlődését, a betonelem gyártást és ezek összeszerelését is.
Csúsz István
üzletfejlesztési igazgató

„
A mérnöki elhivatottság juttatja el az emberekhez a tudományt a jövő technológiájaként. Mi ilyen építőipart építünk!
Kovács Richárd Miklós
gyárigazgató

Csatlakozz az INETON csapatához!
Épületekre mindig szükség lesz. Ahogy elhivatott emberekre is.
Légy részese egy teljesen digitalizált, magyar építőipari vállalat sikereinek, erősítsd csapatunkat te is!
Kapcsolat
Amennyiben felkeltettük érdeklődését, vegye fel velünk a kapcsolatot.
